Fontos változás szja-fronton - többé már nem lesz ilyen

Ma éjfélig lehet benyújtani a személyijövedelemadó (szja)-bevallásokat. Május 16-ig összesen 2,14 millió nyomtatvány érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), vagyis még további kétmillió bevallást vár a hatóság.

Agyafúrtan kerüli az adót az Apple

Globális profitjának jelentős részét a legalitás határát feszegető technikákkal, csak félig létező cégeken keresztül folytatta az Apple, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie − állítja az amerikai szenátus vizsgálóbizottságának jelentése, aminek megfigyelők szerint komoly következményei lehetnek az európai országokban is.

Bezárják az adó-kiskapukat - szigorítana az EU

A tagállamoknak közösen kellene a felére leszorítani a be nem hajtott adók 2020-ig ezermilliárd euróra hízó összegét, határozott az Európai Parlament (EP) egy ma elfogadott állásfoglalásban. A képviselők közös fellépést sürgetnek az adóparadicsomok ellen, a kiskapuk bezárására és az agresszív adótervezés ellen - közölte az EP magyarországi tájékoztatási irodája.

Autót, ingatlant venne féláron? Keresse a NAV-ot!

Évi több ezer ingóságot - köztük autókat, ruhákat, de akár versenylovat is - árverez el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az ebből származó állami bevétel meghaladja az egymilliárd forintot.

Felfüggesztették az olasz ingatlanadót

Átmenetileg fellélegezhetnek az olasz lakástulajdonosok: a kormány most kiadott rendelete értelmében júniusban nem kell megfizetni az első lakás után esedékes ingatlanadó (IMU) esedékes részletét. A nagykoalíciós Letta-kormány azzal a feltétellel hagyta ezt jóvá, hogy augusztus végéig megszületik az ingatlanadóra vonatkozó új törvény, különben szeptember közepén a most elmaradt részletet is meg kell fizetni.

Belebukott az adóbotrányba az amerikai hivatal vezetője

Távozott tisztségéből az amerikai adóhivatal (IRS) megbízott vezetője - jelentette be helyi idő szerint szerda este a Fehér Házban az amerikai elnök.

Így adóznak a nyugdíjasok

Akiknek 2012-ben kizárólag a nyugdíjuk volt az egyetlen jövedelemforrásuk, illetve adóköteles jövedelmet nem szereztek, adót sem kell fizetniük, sőt még a bevallást sem kell készíteniük.

Több ezer gyűrűt lehet a NAV-tól venni

Elektronikus árverésen értékesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatósága azt a csaknem 174 ezer gyűrűt, amelyet magyar címzettje a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hagyott. Az Indiából származó jó minőségű bizsu összsúlya meghaladja a fél tonnát, értéke pedig megközelíti a 16 millió forintot. Az árverésen befolyó összeg a költségvetést gyarapítja.

Egyszázalékos határidőre figyelmeztet a NAV

A 2012-es személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlási határideje május 21. - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Adót emelne a kormány, drágulhat az üzemanyag és az étolaj

Termékdíjkötelessé tennék a szárazelemeket, az étolajat, de az üzemanyagok árába is beépítenék a zöldadót - írja a Világgazdaság.

Szja-bevallás: hosszabbít a NAV

A magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének határideje május 21-én jár le, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már május 13-ától hosszabbított nyitva tartással fogadja a budapesti és Pest megyei adózókat - közölte a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.